„Epöl Kossuth Lajos utca 569/7 hrsz. járdaburkolat felújítása I. ütem (562/2, 563, 564 előtt)„
Kedvezményezett: Epöl Község Önkormányzata
Projekt azonosítója: 3480226669
A Magyar Falu Program által megítélt vissza nem térítendő támogatás összege: 6.384.788,- Ft
Megvalósítás éve: 2024.
A község önkormányzatának alapfeladata a településen a belterületi önkormányzati utak, járdák kiépítése, illetve azok megfelelő szinten tartása. Az önkormányzat fennállása alatt jelentős infrastrukturális beruházásokat hajtott végre, a járdahálózat azonban még jelentős felújításra szorul. Az önkormányzat célja, hogy a település járdái olyanok legyenek, amelyek biztonságos és balesetmentes közlekedésre adjanak lehetőséget.
A Kossuth Lajos utca járdaburkolata az 1980-as években épült, az érintett szakaszon felújítása korábban nem volt. A járda a meglévő forgalmi terhelésnek már maradéktalanul nem tudott megfelelni.
A megépített burkolatszélesség 1,25 méter. A 102 fm hosszú járdát térkő burkolattal, kerti szegéllyel határolva építettük meg. A kezdő és végszelvényben a meglévő burkolathoz csatlakozik. A felújított szakaszon a meglévő járdaburkolatot elbontottuk, majd az új pályaszerkezetet a régivel azonos szint magasságban megépítettük. A kapubejárókban erősített burkolat került kiépítésre.
A megvalósult járdaburkolat rétegrendje a következők szerint valósult meg:
Járda burkolat építés:
6 cm 10*20cm-es, szürke térkő, CITYTOP, halszálka kötésben, gyártó: Semmelrock Kft
3 cm Z 2/4 ágyazat
10 cm C12/15-XN(H)-F1 beton burkolatalap
15 cm FZKA fagyvédő réteg
tömörített földmű
Járda burkolat építés (kapubejáróban erősített pályaszerkezettel):
6 cm 10*20cm-es, szürke térkő, CITYTOP, halszálka kötésben, gyártó: Semmelrock Kft
3 cm Z 2/4 ágyazat
15 cm C12/15-XN(H)-F1 beton burkolatalap
20 cm FZKA fagyvédő réteg
tömörített földmű
A járda vonalában az űrszelvényt veszélyeztető növényzet szabályozását önkéntesek bevonásával megvalósítottuk.
Epöl Kossuth Lajos utca járdaburkolat felújítása „Szabadság köztől az orvosi rendelőig”
Kedvezményezett: Epöl Község Önkormányzata
Projekt azonosítója: 3346086349
A Magyar Falu Program által megítélt vissza nem térítendő támogatás összege: 9.999.985,- Ft
Megvalósítás éve: 2022.
A község önkormányzatának alapfeladata a településen a belterületi önkormányzati utak, járdák kiépítése, illetve azok megfelelő szinten tartása. Az önkormányzat fennállása alatt jelentős infrastrukturális beruházásokat hajtott végre, a járdahálózat azonban még jelentős felújításra szorul. Az önkormányzat célja, hogy a település járdái olyanok legyenek, amelyek biztonságos és balesetmentes közlekedésre adjanak lehetőséget.
A pályázat segítségével a település főutcájának járdája több mint 160 m hosszban és átlagosan 1,5 m szélességben újulhatott meg.
A felújítás megkezdése előtt az érintett járdaszakasz űrszelvényébe belógó növényzetet az önkormányzat közfoglalkoztatottja és önkéntesek segítségével megtisztítottuk, ezzel még biztonságosabbá válhatott a közlekedés.
1.fotó Epöl, Kossuth Lajos utca (hrsz.:580/9, 580/7, 580/8) (18 házszám előtt)
2.fotó Epöl, Kossuth Lajos utca (hrsz.:580/9, 580/7, 580/8) (16 házszám előtt)
3.fotó Epöl, Kossuth Lajos utca (hrsz.:580/9, 580/7, 580/8) (14-16 házszám előtt)
4.fotó Epöl, Kossuth Lajos utca (hrsz.:580/9, 580/7, 580/8) (12 házszám előtt)
5.fotó Epöl, Kossuth Lajos utca (hrsz.:580/9, 580/7, 580/8) (12 házszám előtt)
6.fotó Epöl, Kossuth Lajos utca (hrsz.:580/9, 580/7, 580/8) (6-8 házszám előtt)
7.fotó Epöl, Kossuth Lajos utca (hrsz.:580/9, 580/7, 580/8) (2 házszám előtt)
8.fotó Epöl, Kossuth Lajos utca (hrsz.:580/9, 580/7, 580/8) (2 házszám előtt)
9.fotó Epöl, Kossuth Lajos utca (hrsz.:580/9, 580/7, 580/8) Szabadság közhöz csatlakozás
Epöl Bem József utca útburkolat felújítása (164/3 és 164/8 hrsz.)
Kedvezményezett: Epöl Község Önkormányzata
Projekt azonosítója: 3081816146
A Magyar Falu Program által megítélt vissza nem térítendő támogatás összege:
14 987 271,- Ft.
A támogatás intenzitása: 100 %
A Bem utca burkolata az 1980-as évek végén épült. Átfogó felújítására korábban nem került még sor. Az 1990-es években történt közműberuházások alkalmával minden közmű elhelyezésre került. A beruházások miatt az aszfaltburkolat mozaikosan megrepedezett, profilja torzult. Karbantartás keretében minden évben a szükséges kátyúzási munkák elvégzésre kerültek. Az út felújításával a balesetveszély megszűnt, az út élettartama megnövekedett, a fenntartási költsége minimalizálódott.
A felújított burkolatszélesség megegyezik a korábbi burkolatszélességgel átlag 3,00 méter. Az útpálya teljes felületén AC11 kopó aszfaltkeverékből átlag 3,5-4 cm vastagságban kiegyenlítő réteg, valamint AC11 kopó aszfaltkeverékből 4 cm vastagságban kopóréteg került kialakításra. A kezdő szelvényben a Dózsa Gy. utca burkolatához R=4 m sugarú ívekkel, a végszelvényben az Arany J. utca burkolatához R=6 m sugarú ívekkel csatlakozik. A Bem J. utca felújított hossza 285 méter, kiegészülve a közbenső útcsatlakozással, mely szintén felújításra került 65 méter hosszban.
A felújított út hossz-szelvényét úgy alakítottuk ki, hogy a meglévő aszfalt burkolat alapként felhasználható legyen. A 0+000 – 0+092 km. sz. között az út burkolatának oldalesése egyoldali, balra 2,0 %, a 0+218 km. szelvényig „tetőszelvény” kialakítású 2,0-2,0 %-os, majd egyoldali jobbra 2,0 %-os a végszelvényig.
A felújított útburkolat mellé, a burkolat szélének megerősítésére, tömörített, nemesített padka került építésre ZK 0/22 helyi anyag (Tatabánya) felhasználásával.
A Bem J. utca útburkolata felületén összegyűlő felszíni vizek elvezetését a kialakított oldalesések és hosszesések biztosítják.
A csapadékvizek befogadására a meglévő útárkok szolgálnak az út kezdő és végszelvényében egyaránt.
A Magyar Falu Program keretéből megvalósult fejlesztés szolgálja a biztonságos és balesetmentes közlekedés lehetőségét, javítja a község megítélését, szolgáltatási feltételeit.
„Közterület karbantartó eszközök beszerzése Epölön”
Kedvezményezett: Epöl Község Önkormányzata
Projekt azonosítója: 3019629114
Epöl Község Önkormányzata a Magyar Falu Program 14.228.183 Ft vissza nem térítendő támogatásával egy olyan közterületek karbantartására alkalmas géppark beszerzését valósította meg, amellyel az év bármely időszakában felmerülő feladatokat a lehető legkisebb élőmunkaerő bevonásával és a lehető leghatékonyabban hajtja végre.
A közterületek karbantartására egy Chery-Zoomlion RK504EC típusú fülkés traktort és hozzá tartozó munkagépeket szereztünk be. Az erőgép egy 50 LE teljesítményű traktor 4x4 kerékmeghajtással, a hátsó keréken differenciál zárral. Ideális kommunális és karbantartó feladatok ellátására. Hátul II. kategóriás 3 pont felfüggesztéssel 540/1000 ford./perc kardán kihajtással felszerelt, ami lehetővé teszi nagyszámú munkagép hozzá kapcsolását és a gép univerzális kihasználását. Az erőgépen elöl, első 3 pont kiépítés került felszerelésre, amely lehetővé teszi a GardenGo Sp 220 cm széles tolólap felszerelését. A tolólap a téli hó eltakarításban fog a település segítségére lenni.
Mivel a NEGRI R185 TRI ágdarálót a beszerzés során sikerült kedvezményesen megvásárolni, ezért a pályázati kiírásban szereplő eszközöket bővítettük egy COSMO PS-500 kardán hajtású sószóróval, ami szintén a téli síkosság mentesítés eszköze lesz a továbbiakban.
A már felsoroltakon kívül a további eszközök kerültek beszerzésre a munkagéphez:
Bicchi BRT225 típusú egytengelyes pótkocsi 2850 kg hasznos terhelhetőséggel, 2,7x1,7x0,8 m rakodóterülettel, hidraulikusan 3 irányban billenthető platóval.
GardenGo AGF-140 cm széles erősített kivitelű, nagy szilárdságú mulcsozó. A kalapáccsal szerelt padkakasza ideális eszköze lett az árokpartok, útpadkák, gyomos, gazos területek és a gyümölcsösünk tisztítására, a bokrok, sövények vágására.
A GardenGo SL-160 cm széles szárzúzó hatékony eszköze lett önkormányzatunk nagyobb felületű füves, gyomos, cserjés zöldterületeinek rendszeres vágásában.
A Kolaszewski CZTL-240 cm széles vonólap (gréder) a település közigazgatási területéhez tartozó földutak karbantartásában, egyengetésében jelentette eddig a legnagyobb segítséget.