Alakuló ülés jegyzőkönyve
|
J e g y z ő k ö n y v Készült: Az Epöl Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 2010. október 14-én megtartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Muszela Szabolcs polgármester Csenki Mihály képviselő Kutassy Viktor képviselő Ifj. Vicze János képviselő Wencz Péter képviselő Mike Hajnalka jegyző Tiboriné Kardos Éva HVB-elnök Horváth Istvánné Epöl,Arany J.u.11. Tácsik Mihályné HVB-tag Tóthné Simon Éva HVB-tag Domokos Ede HVB-tag Molnár Róbertné főelőadó Révészné N. Andrea főelőadó Csenki Mihály korelnök: Köszönti a község azon polgárait, akik a 2010. október 3-án megtartott önkormányzati választásokon Epöl községben a választópolgárok szavazatai alapján tagjai lettek az önkormányzat képviselő-testületének, illetőleg polgármestere lett a községnek, továbbá köszönti a megjelent vendégeket. Azt kívánja, hogy a község érdekeit szolgálva megtalálják a legjobb megoldásokat, szakszerű, körültekintő munkával élni tudjanak a lehetőségeikkel. Felkéri a jelen lévőket, hogy énekeljék el együtt a Himnuszt. HIMNUSZ Csenki Mihály korelnök: A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a polgármester és valamennyi megválasztott képviselő jelen van, így az ülés határozatképes, az ülést megnyitja. Ismerteti az ülés napirendi tervezetét, melyet a képviselő-testület egyhangú 7 „igen” szavazattal elfogad. N a p i r e n d
1.) Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a helyi önkormányzati képviselő és polgármester választás eredményéről, megbízólevelek átadása. Előadó: Tiboriné Kardos Éva HVB-elnök 2.) Az önkormányzati képviselők eskütétele Esküvevő: Tiboriné Kardos Éva HVB-elnök 3.) Polgármester eskütétele Esküvevő: Tiboriné Kardos Éva HVB-elnök 4.) Polgármesteri program ismertetése Előadó: Muszela Szabolcs polgármester 5.) Alpolgármester megválasztása Előadó: Muszela Szabolcs polgármester 6.) Alpolgármester eskütétele Esküvevő: Tiboriné Kardos Éva HVB-elnök 7.) Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása Előadó: Muszela Szabolcs polgármester 8.) Polgármester illetményének, költségátalányának és cafetéria juttatásának megállapítása Előadó: Csenki Mihály korelnök 9.) Alpolgármester tiszteletdíjának és költségátalányának megállapítása Előadó: Muszela Szabolcs polgármester 10.) Bizottság megválasztása Előadó: Muszela Szabolcs polgármester 11.) Bizottság nem önkormányzati képviselő (külső) tagja eskütétele Esküvevő: Tiboriné Kardos Éva HVB-elnök 12.) Polgármester kérelme összeférhetetlenségi okkal kapcsolatos felmentés iránt. Előadó: Muszela Szabolcs polgármester 13.) Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsi tagok delegálása Előadó: Muszela Szabolcs polgármester 14.) Idősek Napjának megbeszélése Előadó: Muszela Szabolcs polgármester NAPIRENDEK TÁRGYALÁSA 1.)Napirend: Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a helyi önkormányzati képviselő és polgármester választás eredményéről, megbízólevelek átadása. Csenki Mihály korelnök: Felkéri Tiboriné Kardos Évát a Helyi Választási Bizottság elnökét, hogy ismertesse a helyi önkormányzati választás végleges eredményét és adja át a megbízóleveleket. Egyúttal a képviselő-testület nevében megköszöni a Helyi Választási Bizottságnak a helyi önkormányzati választások során végzett lelkiismeretes munkáját. Tiboriné Kardos Éva HVB-elnök: (Írásos előterjesztés csatolva) A tájékoztató után Tiboriné Kardos Éva HVB-elnök átadja a polgármesternek és a képviselőknek a megbízóleveleket.
2.) Napirend: Az önkormányzati képviselők eskütétele Csenki Mihály korelnök: Felkéri képviselőtársait az eskütételre és kéri Tiboriné Kardos Éva HVB-elnököt, hogy olvassa elő az eskü szövegét. KÉPVISELŐI ESKÜTÉTEL Valamennyi települési képviselő letette a jogszabályban előírt esküt és az esküokmány aláírásával igazolta. 3.) Napirend: Polgármester eskütétele Csenki Mihály korelnök: Felkéri Muszela Szabolcs Polgármester Urat az eskütételre és kéri Tiboriné Kardos Éva HVB-elnököt, hogy olvassa elő az eskü szövegét. POLGÁRMESTERI ESKÜTÉTEL Muszela Szabolcs polgármester a jogszabályban előírt esküt letette és az esküokmány aláírásával igazolta. 4.) Napirend: Polgármesteri program ismertetése Csenki Mihály korelnök:Felkéri Muszela Szabolcs Polgármestert, hogy ismertesse a választási ciklusra vonatkozó programját. Muszela Szabolcs polgármester: Tisztelt újonnan megválasztott Képviselő-testület, kedves megjelentek! Engedjék meg, hogy először köszönetemet fejezzem ki a Helyi Választási Bizottság elnökének és tagjainak, valamint a szavazatszámlálásban résztvevőknek, és Mike Hajnalka jegyzőnőnek az október 3-án lezajlott önkormányzati választások szakszerű előkészítéséért, fáradságot nem ismerő lebonyolításáért. Köszönet Epöl község lakóinak, hogy nagy számban éltek szavazati jogukkal, s bizalmat előlegezve a mi kezünkbe adták településünk irányításának nehéz, nagy körültekintést igénylő, de annál felemelőbb feladatát. A magam részéről, s talán mondhatom képviselőtársaim nevében is, kívánok e megtisztelő bizalommal élni, tudásom legjavát nyújtva kívánok településünkért dolgozni. Ahogy azt már polgármester-jelölti programomban kifejtettem, úgy gondolom elsődleges célunk intézményeink zavartalan működésének biztosítása, az eddig elért eredmények, hagyományok megtartása, új lehetőségek keresése, településünk még ember-közelibbé, élhetőbbé tétele, az itt lakók hathatós bevonásával. Azért, hogy aki itt él, büszkén mondhassa magáról, hogy epöli polgár. Nem minden a pénz, bár anyagi természetű céljaink eléréséhez kétségtelenül szükséges, mégis azt hiszem, hogy összefogással, az emberekkel való együttgondolkodással legalább olyan eredményeket tudunk elérni, mint az előző képviselő-testület. Célom, hogy a falu ügyeit ne csak egy szűk csoport: az önkormányzat, a polgármesteri hivatal dolgozói, a civil szervezetek tagjai, az intézményvezetők, a képviselők, s jómagam érezzük magunkénak, hanem lehetőség szerint minél többen. Ebben számítok, s várom el képviselőtársaim hatékony támogatását. Kérem ugyanakkor az új képviselőtestület tagjait, hogy felelősségteljesen, a józan ész belátásával lássák és kommunikálják kis településünk lehetőségeit is. Az új kormány új szabályozásokat, törvényeket hoz, új normatívákat határoz meg. Ezeknek az élet sok területét érintő szabályozásoknak, pl. az új önkormányzati törvénynek, vagy a jövő évi költségvetésnek előkészítése, elfogadása folyamatban van. Éppen ezért, ebben a helyzetben a magam és az önkormányzat, valamint a képviselő-testület részéről felelőtlen ígérgetésekbe bonyolódni, azt hiszem a legfinomabban szólva is, botorság lenne. Mégis úgy gondolom, az idő nekünk dolgozik. Ahogy az angol polgári forradalom jelszava is fogalmazott: "Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!" Végezetül engedjék meg, hogy felolvassam Schmitt Pálnak, a Magyar Köztársaság elnökének üzenetét, melyet az újonnan alakuló képviselő-testületeknek ajánlott. (Felolvassa a Köztársasági Elnök üzenetét) Kérdés, hozzászólás nem volt. Csenki Mihály korelnök: Megköszöni a képviselő-testület bizalmát és felkéri Muszela Szabolcs Polgármester Urat, hogy vegye át az ülés vezetését. Muszela Szabolcs polgármester átveszi az ülés vezetését. 5.) Napirend: Alpolgármester megválasztása Muszela Szabolcs polgármester: Az önkormányzati törvény 34.§. (1) bekezdése kimondja, hogy a képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére egy vagy több alpolgármestert választhat. A képviselő-testület legalább egy alpolgármestert saját tagjai közül választ meg. Fentiek alapján, az alakuló ülésen legalább egy alpolgármester választása kötelező. Az alpolgármester személyére a polgármester tehet javaslatot. A képviselő-testület az alpolgármester személyéről minősített többséget igénylő titkos szavazással dönt. A titkos szavazás lebonyolítására szavazatszámláló bizottságot kell választani. A bizottság a szavazás eredményéről külön jegyzőkönyvet készít, melyet az alakuló ülés jegyzőkönyvéhez kell csatolni. Javasolja a szavazatszámláló bizottság tagjainak: Tiboriné Kardos Éva HVB-elnököt a bizottság elnöki tisztségére, Kutassy Viktort és ifj. Vicze Jánost a bizottság tagjainak. Más javaslat nem érkezett. A javaslatban szereplő képviselők az Ötv. 14.§. (2) bek. szerint bejelentették személyes érintettségüket és saját elhatározásból a saját személyük vonatkozásában nem vettek részt a döntéshozatalban. A képviselő-testület szavazásának eredménye a következő: Tiboriné Kardos Éva elnök 5 „igen” szavazat Kutassy Viktor tag 4 „igen” szavazat 1 tartózkodás Ifj. Vicze János tag 4 „igen” szavazat 1 tartózkodás A szavazás a minősített többség szabályai szerint eredményes volt. 44/2010. (X.14.) Ökt. határozat Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az alpolgármester választás szavazatszámláló bizottsági feladatainak bizottságot választja: Tiboriné Kardos Éva Elnök Kutassy Viktor Tag Ifj. Vicze János Tag
Határidő: azonnal Felelős: képviselő-testület Muszela Szabolcs polgármester: Wencz Péter települési képviselőt javasolja a társadalmi megbízatású alpolgármesteri tisztségre. Wencz Péter képviselő: A jelölést elfogadja és az Ötv. 14.§. (2) bek. szerint bejelentette személyes érintettségét és saját elhatározásából nem vesz részt a döntéshozatalban. Muszela Szabolcs polgármester: A szavazás idejére szünetet rendel el. Tiboriné Kardos Éva elnök: Kiosztja a szavazólapokat és megmagyarázza a szavazás módját. TITKOS SZAVAZÁS Muszela Szabolcs polgármester: Felkéri Tiboriné Kardos Évát, hogy ismertesse a titkos szavazás eredményét. Tiboriné Kardos Éva elnök: A szavazás lezárása és az eredmény megállapítása után kihirdeti a szavazás eredményét. A szavazás eredménye: Szavazásra jogosultak száma: 5 fő. Szavazásban részt vettek száma: 4 fő Wencz Péter 4 „igen” szavazat 1 tartózkodás (Wencz Péter) Muszela Szabolcs polgármester: Kihirdeti a határozatot. 45/2010.(X.14.) Ökt. határozat Alpolgármester megválasztásáról Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 34.§. (1) bekezdés alapján a képviselő-testület megbízatásának időtartamára, a polgármester Wencz Péter települési képviselőt alpolgármesterré választja.
Határidő: azonnal Felelős: képviselő-testület és polgármester
6.) Napirend: Alpolgármester eskütétele Muszela Szabolcs polgármester: Felkéri Wencz Péter alpolgármestert az eskütételre és kéri Tiboriné Kardos Éva HVB-elnököt, hogy olvassa elő az eskü szövegét. ALPOLGÁRMESTER ESKÜTÉTELE Wencz Péter alpolgármester a jogszabályban előírt esküt letette. 7.) Napirend: Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása Muszela Szabolcs polgármester: Felkéri Mike Hajnalka jegyzőt, hogy ismertesse a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításának javaslatát. Mike Hajnalka jegyző: (Írásos előterjesztés csatolva) A képviselő-testület egyhangú 5 „igen” szavazattal meghozta a következő rendeletet: 7/2010.(X.15.) Önkormányzati rendelet A képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2005. XII.01.) önkormányzati rendelet módosításáról. (Rendelet szövege csatolva a jegyzőkönyvhöz)
8.) Napirend: Polgármester illetményének, költségátalányának és cafetéria juttatásának megállapítása. Muszela Szabolcs polgármester: Az Ötv. 14.§. (2) bek. alapján bejelenti személyes érintettségét a napirend vonatkozásában és felkéri Csenki Mihály korelnököt, hogy terjessze elő a napirendet. Csenki Mihály korelnök: A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló 1994. évi LXIV. törvény 3.§. (1) bekezdése szerint a képviselő-testület a polgármester illetményéről az alakuló ülésen dönt. Településünkön a polgármestert főállásúként választottuk meg, így illetményének megállapítása a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló törvény szerint történik. A polgármester illetményét a köztisztviselői illetményalap és a település lakosságszáma alapján meghatározott szorzószám szorzataként, összegszerűen kell megállapítani. Az illetményalap mértéke 2010. évben 38.650,- Ft. Az 1000-nél kevesebb lakosú település esetén a szorzószám: 7,0 – 9,0 így a megállapítható illetmény összege bruttó 270.550,- Ft-tól 347.850,- Ft-ig terjedhet. Javasolja a képviselő-testületnek, hogy a polgármester illetményét 2010. október 3. napjától bruttó 270. 600,- Ft-ban állapítsa meg. A fenti törvény értelmében a polgármestert, választása szerint – a tisztsége ellátásával összefüggő, az általa megelőlegezett, számlákkal igazolt költségei megtérítése helyett – költségátalány illeti meg. A költségátalány mértéke – a képviselő-testület döntése alapján – a polgármester illetménye 20-30 %-ának megfelelő összeg. Ha a polgármester kéri a költségátalány megállapítását – ( kérte az ülés előtt )– annak mértékéről a képviselő-testület a következő ülésén köteles határozni. Ha a képviselő-testület bármely okból nem hoz határozatot, a polgármestert a képviselő-testület ülésének napjától a határozat meghozataláig a költségátalány minimális összege (illetmény 20 %-a) illeti meg. 2010. évtől a költségátalány az SZJA törvény szerint összevonandó jövedelemként adózik, a számlákkal le nem fedett rész után. Fentiek alapján javasolja a polgármester költségátalányát az illetménye 30 %-ában meghatározni. 2010. január 1-től módosításra került a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, melynek a 49/F.§-a bevezeti a köztisztviselők cafetéria juttatását. A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény előírja,hogy a polgármesteri foglalkoztatási jogviszonyra megfelelően alkalmazni kell a Ktv. 49/F.§-át is. A fenti jogszabály szabályozza a cafetéria juttatás éves keretösszegét, mely nem lehet alacsonyabb az illetményalap (38.650,- Ft) ötszörösénél (193.250,-) és nem lehet magasabb az illetményalap huszonötszörösénél (966.250,- Ft). A cafetéria juttatás összege biztosít fedezetet a juttatásokhoz kapcsolódó, a juttatást teljesítő munkáltatót terhelő közterhek megfizetésére. A jogszabályi előírások szerint a polgármester cafetéria juttatásának összege nem térhet el az adott hivatalban a köztisztviselők számára megállapított keretösszegtől. Fentiek alapján a főállású polgármester 2010. évi cafetéria juttatásának éves keretösszegét javasolja bruttó 300.000, Ft-ban meghatározni, melyből természetesen az időarányos rész, 75 E Ft illeti meg erre az évre. A képviselő-testület 4 „igen” szavazattal 1 tartózkodás mellett (Muszela Szabolcs) meghozta a következő határozatokat: 46/2010.(X.14.) Ökt. határozat A polgármester illetményéről és költségátalányáról Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Muszela Szabolcs főállású polgármester illetményét 2010. október 3. napjától – polgármesterré választásától – bruttó 270.600,-Ft/hó összegben állapítja meg. A költségátalány mértéke: az illetmény 30 %-a. Felkéri a jegyzőt a polgármester munkaszerződésének elkészítésére.
Határidő: a munkaszerződés elkészítésére: 2010. október 18. Felelős: jegyző
47/2010.(X.14.) Ökt. határozat A polgármester cafetéria juttatásáról Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Muszela Szabolcs főállású polgármester cafetéria-juttatásának éves keretösszegét 2010. év vonatkozásában 300.000 Ft/év összegben állapítja meg. A cafetéria juttatás összege 2010. október 3-tól időarányosan illeti meg. tartalmazza. Megbízza a jegyzőt a polgármester rendelkező nyilatkozata alapján a cafetéria-jutttások folyósításával.
Határidő: 2010. október 3-tól folyamatos Felelős: jegyző
9.) Napirend: Alpolgármester tiszteletdíjának és költségátalányának megállapítása
Muszela Szabolcs polgármester: A 2010. évi költségvetés meghatározásánál a képviselő-testület úgy határozott, hogy – mivel a képviselők az elmúlt 20 évben nem vették fel a tiszteletdíjukat – hogy a képviselői tiszteletdíjat eltöröljük. Helyette Képviselői Alapot hoztunk létre, melynek összege megegyezik az eddigi képviselői tiszteletdíjakkal. Wencz Péter alpolgármester úr ennél a napirendnél jelezte, hogy szólni kíván. Wencz Péter alpolgármester: Elmondja, hogy alpolgármesterként sem tiszteletdíjat sem költségátalányt nem kíván igénybe venni. Muszela Szabolcs polgármester: A Képviselői Alap döntésének értelmében ill. az alpolgármester Úr nyilatkozatát figyelembe véve nem javasol tiszteletdíjat és költségtérítést megállapítani. Természetesen amennyiben az alpolgármesternek az önkormányzat ügyében eljárva költsége keletkezik, azt az önkormányzat megtéríti. A képviselő-testület egyhangú 5 „igen” szavazattal meghozta a következő határozatot: 48/2010. (X.14.) Ökt. határozat Alpolgármester tiszteletdíjáról és költségátalányáról Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az alpolgármester részére nem állapít meg tiszteletdíjat és költségátalányt.
Határidő: azonnal Felelős: képviselő-testület
10.) Napirend: Bizottság megválasztása
Muszela Szabolcs polgármester: A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 22.§. (1) bek. alapján a képviselő-testület maga határozza meg bizottsági szerkezetét és választja meg bizottságait. A bizottság elnökét és tagjainak többségét a települési képviselők közül kell megválasztani. A polgármester, az alpolgármester és a képviselő-testület hivatalának dolgozója nem lehet a bizottság elnöke, tagja. A bizottság tagjainak megválasztásához minősített többség szükséges. Az SZMSZ egy állandó bizottságot tartalmaz, ez az egészségügyi és szociális bizottság. Ismerteti az SZMSZ-ből a bizottság feladatát. Ez a bizottság eddig 5 főből állt, de mivel a képviselő-testület létszáma lényegesen lecsökkent így javasolja 3 fős bizottság alakítását és a bizottság tagjainak a következő személyeket: Csenki Mihály települési képviselő bizottság elnöke Ifj. Vicze János települési képviselő bizottság tagja Horváth Istvánné Epöl, Arany J.u.11. bizottság tagja A javaslatban szereplő települési képviselők az Ötv. 14.§. (2) bek. szerint bejelentették személyes érintettségüket és saját elhatározásból nem vettek részt a döntéshozatalban. A képviselő-testület szavazásának eredménye a következő: Csenki Mihály elnök 4 „igen” szavazat 1 tartózkodás (Csenki Mihály) Ifj. Vicze János tag 4 „igen”szavazat 1 tartózkodás (ifj. Vicze János) Horváth Istvánné tag 5 „igen” szavazat A szavazás a minősített többség szabályai szerint eredményes volt, a képviselő-testület a következő határozatot hozta: 49/2010.(X.14.) Ökt. határozat Egészségügyi és Szociális Bizottság tagjainak megválasztásáról Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a képviselő-testület szociális feladatainak ellátására Egészségügyi és Szociális Bizottságot alakít, melynek tagjai: Csenki Mihály települési képviselő bizottság elnöke Ifj. Vicze János települési képviselő bizottság tagja Horváth Istvánné Epöl, Arany J.u.11. bizottság tagja A határozat rendelkezései a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról szóló 7/2010. (X.15.) önkormányzati rendelet hatályba lépését követő napon lépnek hatályba.
Határidő: azonnal Felelős: képviselő-testület
11.) Napirend: Bizottság nem önkormányzati képviselő (külső) tagja eskütétele Muszela Szabolcs polgármester: Felkéri Horváth Istvánné bizottsági tagot az eskütételre és kéri Tiboriné Kardos Éva HVB-elnököt, hogy olvassa az eskü szövegét. BIZOTTSÁGI TAG ESKÜTÉTELE Horváth Istvánné bizottsági tag a jogszabályban előírt esküt letette és az esküokmány aláírásával igazolta. 12.) Napirend: Polgármester kérelme összeférhetetlenségi okkal kapcsolatos felmentés iránt. Muszela Szabolcs polgármester: Az önkormányzati törvény kimondja, hogy a főállású polgármester munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet. (Ötv. 33/A.§. (2)bek.) Az Ötv. megengedi, hogy a polgármester gazdasági társaság vezető tisztségviselője legyen, ha ehhez a képviselő-testület hozzájárul. Kéri a testület hozzájárulását ahhoz, hogy a Muszela és Fia Bt-ben betöltött beltagi tisztségét továbbra is elláthassa. A képviselő-testület 4 „igen” szavazattal 1 tartózkodás (Muszela Szabolcs) mellett meghozta a következő határozatot:
50/2010.(X.14.) Ökt. határozat Polgármester összeférhetetlenségi okkal kapcsolatos felmentéséről Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Muszela Szabolcs főállású polgármester kérelmére hozzájárul ahhoz, hogy főállású polgármesteri tisztsége mellett a Muszela és Fia Bt (székhelye: Epöl, Hunyadi u.14.) gazdasági társaság vezető tisztségviselője – beltagja – legyen.
Határidő:azonnal Felelős: képviselő-testület
13.) Napirend: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsi tagok delegálása
Muszela Szabolcs polgármester: Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsába minden önkormányzat 3 tagot delegálhat. Tekintettel arra, hogy már november hónapban várható, hogy a Társulási Tanácsnak működnie kell, ezért mielőbb indokolt minden településen megválasztani a tanácstagokat. Az eddigi gyakorlat szerint a társulási tanácsnak tagjai a polgármesterek, ezen kívül javasolja Wencz Péter alpolgármestert és Kutassy Viktort delegálni a tanácsba. A javaslatban szereplő települési képviselők az Ötv. 14.§. (2) bek. szerint bejelentették személyes érintettségüket és saját elhatározásból nem vettek részt a döntéshozatalban. A képviselő-testület szavazásának eredménye a következő: Muszela Szabolcs polgármester 4 „igen” szavazat 1 tartózkodás (Muszela Szabolcs) Wencz Péter alpolgármester 4 „igen” szavazat 1 tartózkodás (Wencz Péter) Kutassy Viktor képviselő 4 „igen” szavazat 1 tartózkodás (Kutassy Viktor) A szavazás a minősített többség szabályai szerint eredményes volt, a képviselő-testület a következő határozatot hozta:
51/2010.(X.14.) Ökt. határozat Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsába tagok delegálása Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete A Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsába az alábbi képviselő-testületi tagokat delegálja: 1.) Muszela Szabolcs polgármester 2.) Wencz Péter képviselő 3.) Kutassy Viktor képviselő A delegálás a polgármester és a képviselői mandátum lejáratáig tart. A delegált tag visszahívási jogát a képviselő-testület fenntartja. Határidő: azonnal Felelős: képviselő-testület és polgármester 14.) Napirend: Idősek Napjának megbeszélése Muszela Szabolcs polgármester:Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy ez évben is javasolja az eddigi hagyományoknak megfelelően megrendezni az Idősek Napját a 65 évnél idősebb korosztály számára. Időpontként az október 29-ét javasolja. Az ünnepség a templomban kezdődne szentmisével, majd a Közösségi Házban folytatódna az óvodások, az iskolások és a Búzavirág Népdalkör műsorával. Ajándéknak az eddig gyakorlat szerint kialakult virágot és bort javasolja. Ezen az ünnepségen kerülne átadásra a Dícséretes Epöli Porta cím is. Javasolja a határozati javaslat elfogadását. A képviselő-testület egyhangú 5 „igen” szavazattal meghozta a következő határozatot: 52/2010. (X.14.) Ökt. határozat A 2010. évi Idősek Napjáról Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megbízza a Polgármesteri Hivatalt, hogy 2010. október 29-én rendezze meg az Idősek Napját. Az ünnepségre azok kapjanak meghívást, akik ez évben betöltik 65. életévüket. Határidő: folyamatos a rendezvény időpontjáig Felelős: képviselő-testület, polgármester, jegyző Az ülés hivatalos része után Mike Hajnalka jegyző tájékoztatást adott a képviselő-testületnek a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségükről, az ezzel kapcsolatos szabályokról és kiosztotta minden képviselőnek és a polgármesternek a vagyonnyilatkozat megtételéhez szükséges nyomtatványokat. Mivel több tárgy, bejelentés nem volt, így Muszela Szabolcs polgármester az ülést bezárta. K.m.f.
Muszela Szabolcs Mike Hajnalka polgármester jegyző |




![Vadvirágtábor [www.vadviragtabor.epol.hu]](http://www.vadviragtabor.epol.hu/link/vvtabor.jpg)
