|
2010.02.01. Jegyzőkönyv
|
J e g y z ő k ö n y v Készült: Az Epöl Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 1-jén Jelen vannak: Muszela Imre polgármester Csenki Mihály képviselő Tácsik Attila képviselő Villányi Imre képviselő Wencz Péter képviselő Mike Hajnalka jegyző Molnár Róbertné gazdálkodási előadó Távol lévő képviselő: Kovács Gábor alpolgármester ifj. Csenki Mihály képviselő Muszela Szabolcs képviselő Muszela Imre polgármester: Köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a 8 fős képviselő-testületből 5 fő jelen van, így az ülés határozatképes, az ülést megnyitja. Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a rendkívüli ülés összehívása a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatának IV. fejezet 7.§-ának a rendkívüli ülés összehívására vonatkozó 10.) pontja szerint telefonon történt mivel a 2010. január 28-ára kitűzött ülés határozatképtelen volt. Ismerteti a napirendi javaslatot, melyet javasol 2 napirendi ponttal kiegészíteni: 11.) Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása Előadó: Mike Hajnalka jegyző 12.) Pályázat benyújtása közoktatási intézmények infrastruktúra fejlesztésére Előadó: Muszela Imre polgármester A képviselő-testület a napirendet a javasolt kiegészítéssel együtt egyhangú "igen" szavazattal elfogadta. N a p i r e n d:
1.) Tájékoztató az előző ülés óta történt eseményekről Előadó: Muszela Imre polgármester 2.) Az Önkormányzat 2010. évi költségvetése I. forduló a.) Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás finanszírozása b.) Polgármester tiszteletdíjának és költségátalányának megállapítása Előadó: Muszela Imre polgármester, Szociális Bizottság Elnöke 3.) A képviselő-testület 2010. évi munkaterve Előadó: Muszela Imre polgármester 4.) Kiemelt célok meghatározása a köztisztviselők teljesítményértékeléséhez. Előadó: Muszela Imre polgármester 5.) Egészségügyi és Szociális Bizottság és a polgármester beszámolója a 2009. Előadó: Villányi Imre Bizottság Elnöke és Muszela Imre polgármester 6.) Dorogi Többcélú Kistérségi Társulás 2009. II. féléves tevékenységéről Előadó: Muszela Imre polgármester 7.) Az Önkormányzat 2010. évi Közfoglalkoztatási Terve Előadó: Muszela Imre polgármester 8.) Dorog és Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat térítési díjainak megállapítása Előadó: Muszela Imre polgármester 9.) A települési képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról szóló helyi rendelet hatályon kívül helyezése. Előadó: Muszela Imre polgármester 10.) Képviselői Keret létrehozása Előadó: Muszela Imre polgármester 11.) Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása Előadó: Mike Hajnalka jegyző 12.) Pályázat benyújtása közoktatási intézmények infrastruktúra fejlesztésére Előadó: Muszela Imre polgármester NAPIRENDEK TÁRGYALÁSA
1.) Napirend: Tájékoztató az előző ülés óta történt eseményekről Muszela Imre polgármester: Az előző ülés (2009. december 16.) óta történt eseményekről az alábbi tájékoztatást mondja el: - 2010. január 2-án a képviselő-testület évzáró/évnyitó rendezvényt tartott, sajnálja, hogy több képviselő nem vett részt. Ennek kapcsán nehezményezte, hogy nem minden képviselő jár rendszeresen a testületi ülésekre és a községi ünnepségekre. Fontosnak tartja a személyes példamutatást. Reméli, hogy a jövőben ezek az események gördülékenyebben fognak menni. - 2010. január 8-án került megrendezésre a Don-i áldozatok emlékmiséje és utána a községi megemlékezés. - 2010. január 16-án került sor az első falusi disznóvágásra. Mindenkinek köszöni a segítséget. - A nagy hideg és a hó miatt az építkezések szünetelnek. Reméli, hogy tarthatóak lesznek a befejezési határidők. - A tanya területe ügyében megkereste a Tatabányai Városi Bíróságot, mert eddig a Pongrácz Imrétől elkobzásra ítélt tanya területe ügyében a végrehajtási eljárást nem indították meg. Először a bíróság végrehajtói irodája intézkedik az ügyben. A bíróság a megkeresésre elkezdte a végrehajtási eljárás lefolytatását. - Az önkormányzat nevére került a Kossuth L.u. 46.sz. alatti lakóház, melyben néhai Kovács Mihály szívességi lakáshasználó volt. A tulajdonosok odaajándékozták az önkormányzatnak az ingatlant, melyet a helyi vagyonrendelet 41.§. (2) bekezdésében foglaltak alapján az Önkormányzat nevében köszönettel elfogadott. A képviselő-testület egyhangú 5 "igen" szavazattal elfogadta a polgármester tájékoztatóját.
2.) Napirend: Az Önkormányzat 2010. évi költségvetése I. forduló a.) Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás finanszírozása Muszela Imre polgármester: A képviselő-testület részére kiküldött anyag szóbeli kiegészítéseként elmondja, hogy az iskolában tavaly 54 tanuló volt, idén pedig 48 tanuló van. Változatlan normatívák esetén is Az óvodában ugyanannyi a gyermeklétszám, mint a tavalyi évben, de így is A tavalyi évben 13 M Ft volt étkezési költségek nélkül az intézmények fenntartásához szükséges plusz forrás biztosítása, ez évben ez 18 M Ft. Mindezek ellenére javasolja az előterjesztésben szereplő hozzájárulások összegét elfogadni, remélve, hogy a finanszírozás év közben változik. A pénzmaradvány várható kb. 5 M Ft-ja és a nemzetiségi támogatás csökkenti majd ezt a hozzájárulási összeget. A képviselő-testület egyhangú 5 "igen" szavazattal meghozta a következő határozatot: 1/2010. (II.1.) Ökt. határozat A Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás finanszírozásáról 1.) Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Az előterjesztésnek megfelelően 23.524 E Ft bevétellel, 46.304 E Ft kiadási főösszeggel és 22.780 E Ft önkormányzati támogatási összeggel Társulás epöli javaslatot. 2.) Az előterjesztésnek megfelelően 7.162 E Ft bevétellel és 7.162 E Ft kiadási főösszeggel 16 %-os önkormányzati költségvállalással (1.145.920,- Ft) elfogadja a Társulási Tanács Munkaszervezetének 2010. évi költségvetésére vonatkozó javaslatot. Felhatalmazza a Társulási Tanács tagjait, hogy az Intézményfenntartó jelen határozat (1)-(2) pontjának megfelelően szavazzanak. Határidő: Társulási Tanács 2010. évi költségvetést tárgyaló ülése Felelős: képviselő-testület és Társulási Tanács tagjai
b.) Polgármester tiszteletdíjának és költségátalányának megállapítása Villányi Imre Bizottsági Elnök: Írásos előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz. A képviselő-testület 4 "igen" szavazattal 1 tartózkodás mellett (Muszela Imre) meghozta a következő határozatot: 2/2010. (II.1.) Ökt. határozat A polgármester tiszteletdíjának és költségátalányának megállapításáról Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Muszela Imre társadalmi megbízatású polgármester tiszteletdíját 2010. január 1. napjától - bruttó 173.000,- Ft/hó összegben állapítja meg. A költségátalány mértéke: a tiszteletdíj 30 %-a (51.900,- Ft/hó) Felkéri a jegyzőt a polgármester munkaszerződésének módosítására A munkaszerződést az alpolgármester írja alá. Határidő: A munkaszerződés elkészítésére: 2010. január 31. Felelős: jegyző 3.) Napirend: A képviselő-testület 2010. évi munkaterve Muszela Imre polgármester: (Írásos előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz) A képviselő-testület egyhangú 5 "igen" szavazattal meghozta a következő határozatot: 3/2010. (II.1.) Ökt. határozat A képviselő-testület 2010. évi munkatervéről Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően elfogadja a 2010. évi munkatervét. Felkéri a jegyzőt, hogy a munkatervet küldje meg a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltaknak. Határidő: a munkaterv továbbítására: 15 nap Felelős: jegyző 4.) Napirend: Kiemelt célok meghatározása a köztisztviselők teljesítményértékeléséhez. Muszela Imre polgármester: (Írásos előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz) A képviselő-testület egyhangú 5 "igen" szavazattal meghozta a következő határozatot: 4/2010.(II.1.) Ökt. határozat A köztisztviselők teljesítményértékeléséhez szükséges kiemelt célokról. Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.évi XXIII. törvény 34. §. (3) bekezdése alapján az alábbiak szerint határozza meg a köztisztviselők teljesítményértékelésének alapját képező kiemelt célokat 2010. évre vonatkozóan. 1. Célkitűzések a hivatali, hatósági ügyintézés területén - A jogszabályokban, illetve a belső szabályzatokban meghatározott feladatok határidőre történő ellátása. 2. Célok a pénzügyi-gazdálkodási tevékenység területén - Az év során tervezett beruházások, felújítások, fejlesztések folyamatos figyelemmel megteremtéséhez pályázati lehetőségek feltárása és kihasználása. A pályázatok elszámolása a jogszabályokban ill. a támogatási szerződésekben - A kötelezően elkészítendő szabályzatok felülvizsgálata megtörténjen évente legalább egy alkalommal, illetve akkor, ha azt jogszabály, szervezeti változás vagy egyéb körülmény szükségessé teszi. - Az intézmény zavartalan működésének támogatása, pénzügyi egyensúlyának - A pénzügyi keret felhasználásával biztosítani kell az aktív korú nem foglalkoztatott foglalkoztatását, „Az út a munkához” program helyi végrehajtását. 3. Célok a bevételek optimalizálása érdekében - Az adózástatás során maradéktalanul betartásra kerüljenek az adóeljárási szabályok, különös tekintettel az évközi változásokra. - Gondoskodjanak arról, hogy az adó és az egyéb kintlévőségek beszedése érdekében közvetlenül az esedékességet követően intézkedjenek. - A beszedés során alkalmazzák a hatályos jogszabályokat. 4. Célok a 2010. évi választások lebonyolításával kapcsolatban - Az országgyűlési képviselői, valamint a helyi önkormányzati polgármester és képviselő választás jogszabályoknak megfelelő helyi lebonyolítása. 5. Célok a képviselő-testület és a bizottság munkájának segítésével kapcsolatban - A képviselők, a bizottságok munkájának segítése, a képviselő-testületi és bizottsági ülésekre vonatkozó előterjesztések pontos, határidőben történő elkészítése. Határidő: 2010. december 31. Felelős: polgármester és jegyző 5.) Napirend: Egészségügyi és Szociális Bizottság és a polgármester beszámolója a 2009. II. félévi szociális tevékenységéről. Muszela Imre polgármester: (Írásos előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz)
Villányi Imre Bizottság Elnöke: (Írásos előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz) A képviselő-testület egyhangú 5 "igen" szavazattal meghozta a következő határozatot: 5/2010. (II.1.) Ökt. határozat Az Egészségügyi és Szociális Bizottság és a polgármester 2009. év II. félévi szociális tevékenységéről. Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően elfogadja az Egészségügyi és Szociális Bizottság és a polgármester 2009. II. félévi szociális tevékenységéről készített beszámolót. Határidő: azonnal Felelős: polgármester és bizottsági elnök 6.) Napirend: Dorogi Többcélú Kistérségi Társulás 2009. II. féléves tevékenységéről beszámoló Muszela Imre polgármester: Javasolja a kiküldött előterjesztés elfogadását. A képviselő-testület egyhangú 5 "igen" szavazattal meghozta a következő határozatot: 6/2010.(II.1.) Ökt. határozat A Dorogi Többcélú Kistérségi Társulás 2009. II. féléves tevékenységéről szóló beszámolóról. Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően elfogadja a Dorogi Többcélú Kistérségi Társulás 2009. II. féléves tevékenységéről szóló tájékoztatót. Határidő: azonnal Felelős: képviselő-testület és polgármester 7.) Napirend: Az Önkormányzat 2010. évi Közfoglalkoztatási Terve Muszela Imre polgármester: (Írásos előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz) Szóbeli kiegészítésként elmondja, hogy a közfoglalkoztatási tervet a Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dorogi Kirendeltsége véleményezte és a jogszabály rendelkezéseinek megfelelőnek találta. A képviselő-testület egyhangú 5 "igen" szavazattal meghozta a következő határozatot: 7/2010,(II.1.) Ökt. határozat Az Önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási tervéről Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően jóváhagyja az önkormányzat 2010. évi Közfoglalkoztatási Tervét. Határidő: azonnal Felelős: képviselő-testület és polgármester 8.) Napirend: Dorog és Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat térítési díjainak Muszela Imre polgármester: Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy társulási szinten működik a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. Egyenlőre nem vettük igénybe ezeket a szolgáltatásokat, amennyiben lesz igénylő a társuláson keresztül biztosítani tudjuk az ellátást. Javasolja az előterjesztett térítési díjakat elfogadni. A képviselő-testület egyhangú 5 "igen" szavazattal meghozta a következő határozatot: 1/2010. (II.2.) Ökt. rendelet A Dorog és Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat térítési díjairól (Rendelet szövege csatolva a jegyzőkönyvhöz) 9.) Napirend: A települési képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról szóló helyi rendelet hatályon kívül helyezése. Muszela Imre polgármester: (Írásos előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz) A képviselő-testület egyhangú 5 "igen" szavazattal meghozta a következő rendeletet: 2/2010.(II.2.) Ökt. rendelet A helyi önkormányzati képviselők és képviselő-testületi bizottsági tagok tiszteletdíjáról szóló 11/2006.(X.13.) Ökt. rendelet (Rendelet szövege csatolva a jegyzőkönyvhöz) 10.) Napirend: Képviselői Keret létrehozása Muszela Imre polgármester: (Írásos előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz) A képviselő-testület egyhangú 5 "igen" szavazattal meghozta a következő határozatot: 8/2010.(II.1.) Ökt. határozat A Képviselői Keret létrehozásáról Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. január 1. napjától Képviselői Keretet hoz létre a 2010. évi költségvetésében. A Képviselői Keret 2010. évi összege 675.00,-Ft / 9 hó (január-szeptember) A további években az éves keret összegét a mindenkori költségvetési rendelet állapítja meg. A keret felhasználásáról a települési önkormányzati képviselők önállóan döntenek az alábbi egyénre szabott keretösszegek szerint: a.) települési képviselők által felhasználható keret 90 E Ft/ 9 hó b.) alpolgármester által felhasználható keret 135 E Ft/ 9 hó A Képviselői Keret felhasználásáról szóló szabályzat e határozat mellékletét képezi, melyet a képviselő-testület jelen határozatával jóváhagy. Határidő: 2010. január 1-től folyamatos Felelős: polgármester 11.) Napirend: Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása Mike Hajnalka jegyző: Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy 2010. január 1-től módosította a Pénzügyminisztérium a szakfeladat rendet. A Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratában lévő 2010. évi szakfeladatokat szükséges még néhány szakfeladattal kiegészíteni. Ismerteti a módosításokat és kéri ennek elfogadását. A képviselő-testület egyhangú 5 "igen" szavazattal meghozta a következő határozatot: 9/2010. (II.1.) Ökt. határozat A Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 92/2004.(X.25.) Ökt. határozatával elfogadott, a 62/2005.(VIII.25.) Ökt. határozattal, a 32/2009.(V.27.) Ökt. határozattal és a 43/2009. (VIII.26.) Ökt. határozattal módosított Epöl Község Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító Okirat 4/B. pontja szerinti alaptevékenység az alábbi szakfeladatokkal kiegészül 2010. január 1. napjától: 412000 Lakó- és nem lakóépület építése 692000 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység 841112 Önkormányzati jogalkotás 841129 Önkormányzat és többcélú kistérségi társulás pénzügyi igazgatása 841191 Nemzeti ünnepek programjai 841192 Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények 841906 Finanszírozási műveletek 841907 Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel 889942 Önkormányzat által nyújtott lakástámogatás A módosítást követően a képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának egységes szerkezetét az alábbiak szerint állapítja meg: ALAPÍTÓ OKIRAT Epöl Község Önkormányzatának képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66.§-a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 1.§-a alapján az alábbi egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot adja ki: 1. A költségvetési szerv neve: Epöl Község Polgármesteri Hivatala 2. A költségvetési szerv székhelye: 2526. Epöl, Kossuth L.u.8. 3. Létrehozásáról rendelkező határozat: 92/2004.(X.25.) Ökt. határozat Alapítás időpontja: 1990. szeptember 30. 4/A. Hatályát vesztette 2009. december 31. napjával 4/B. (A 4/b. pont hatályos: 2010. január 1-től) Jogszabályban meghatározott közfeladata: A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38.§. (1) Bekezdésében meghatározott, az önkormányzat működésével valamint az végrehajtásával Alapvető szakágazati besorolás: 841105 Alaptevékenysége: 412000 Lakó- és nem lakóépület építése 421100 Út építése 422100 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése 522110 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása 650000 Biztosítás, viszontbiztosítás 681000 Saját tulajdonú ingatlan adásvétele 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 692000 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység 841112 Önkormányzati jogalkotás 841114 Országgyűlési képviselőválasztással kapcsolatos feladatok 841115 Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek 841116 Országos települési és területi kisebbs. önk. választásokhoz 841117 Európai Parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek 841118 Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek 841126 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási 841129 Önkormányzat és többcélú kistérségi társulás pénzügyi igazgatása 841401 Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebony.összefügg.szolg. 841402 Közvilágítási feladatok 841403 Város- és községgazdálkodás m.n.s. szolgáltatások 841133 Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés 841191 Nemzeti ünnepek programjai 841192 Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények 841901 Önkormányzatok valamint többcélú. kistérségi társulások elszámolása 841902 Központi költségvetési befizetések 841906 Finanszírozási műveletek 841907 Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel 882111 Rendszeres szociális segély 882112 Időkorúak járadéka 882113 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon 882114 Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás 882115 Ápolási díj alanyi jogon 882116 Ápolási díj méltányossági alapon 882117 Rendszeres gyermekvédelmi ellátás 882118 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 882119 Óvodáztatási támogatás 882121 Helyi eseti lakásfenntartási támogatás 882122 Átmeneti segély 882123 Temetési segély 882124 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 882125 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatásai 882129 Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások 882201 Adósságkezelési szolgáltatás 882202 Közgyógyellátás 882203 Köztemetés 889921 szociális étkeztetés 889922 házi segítségnyújtás 889924 családsegítés 889942 Önkormányzat által nyújtott lakástámogatás 890441 Közcélú foglalkoztatás 890442 Közhasznú foglalkoztatás 910123 Könyvtári szolgáltatások 910502 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése 960302 Köztemető fenntartás és működtetés Kiegészítő tevékenysége: 890301 civil szervezetek működési támogatása 890506 egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének támogatása 890509 egyéb m.n.s. közösségi, társadalmi tevékenységek támogatása 949900 egyéb m.n.s. közösségi, társadalmi tevékenység 900400 kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése Kisegítő tevékenysége: 581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása A kisegítő tevékenység a költségvetési szerv kiadásainak 1 %-át nem haladhatja meg. Vállalkozási tevékenysége: A Polgármesteri Hivatal vállalkozási tevékenységet nem folytathat. 5. Illetékessége: Epöl község közigazgatási területe 6. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2526. Epöl, Kossuth L.u.8. 7. Típus szerinti besorolása: A tevékenység jellege alapján: közhatalmi költségvetési szerv Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 8. Vezetőjének kinevezési, megbízási, választási rendje: Az irányító szerv a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 36.§. (1) bekezdése alapján a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi megfelelő jegyzőt nevez ki, nyilvános pályázati eljárás útján. A kinevezés határozatlan időre szól. A jegyző feletti munkáltatói jogokat Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, az egyéb munkáltatói jogokat (kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével) a polgármester gyakorolja 9. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: Az intézménnyel foglalkoztatási jogviszonyban állók alapesetben köztisztviselők, akikre a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény rendelkezései az irányadóak. Az intézménnyel foglalkoztatási jogviszonyban állók munkavállalók is lehetnek, akikre a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény rendelkezései az irányadóak. Az intézménnyel foglalkoztatási jogviszonyban állók közalkalmazottak is lehetnek, akikre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadóak. Egyéb foglalkoztatási jogviszonyra vonatkozóan a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) az irányadó. 10. Alapító illetve a fenntartó neve és címe: Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2526. Epöl, Kossuth L.u.8. 11. A feladat ellátását szolgáló vagyon: A feladat ellátását szolgáló alapításkori és az alapító okirat jóváhagyásakor A vagyon feletti rendelkezési jogosultság: A vagyon feletti rendelkezési jogosultság az alapításkori valamint a Költségvetési szerv működése során keletkező vagyontárgyak esetében elsősorban az alapítót illetik meg. Az alapító által a költségvetési szervre engedményezett vagyon feletti rendelkezési jogosultságra az önkormányzat vagyonrendeletének szabályai Záradék:
Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 92/2004.(X.25.) Ökt. határozatával elfogadott, a 62/2005.(VIII.25.) Ökt. határozattal , a 32/2009.(V.27.) Ökt. határozattal és a 43/2009.(VIII.26.) Ökt. határozattal módosított egységes szerkezetű Alapító Okiratot a 9/2010.(II.1. ) Ökt. határozatával jóváhagyta. Az egységes szerkezetű Alapító Okirat – kivétel a 4/B. pont - 2009. július 1. napján lép hatályba. Az Alapító Okirat 43/2009.(VIII.26.) Ökt. határozattal megállapított és a 9/2010. (II.1.) Ökt. határozattal módosított 4/B pontjának hatályba lépése: 2010. január 1. Az Alapító Okirat 4/A pontja 2009. december 31. napján hatályát veszti. Az Alapító Okirat hatályba lépésével egyidejűleg a 32/2009.(V.27.) Ökt. határozat hatályát veszti. 2010. február 1. Muszela Imre Mike Hajnalka polgármester jegyző Határidő: Az Alapító Okiratnak a törzskönyvi nyilvántartáson történő átvezetés kezdeményezésére: 8 nap Felelős: polgármester és jegyző 12.) Napirend: Pályázat benyújtása közoktatási intézmények infrastruktúra fejlesztésére Muszela Imre polgármester: Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy az 1/2010.(I.19.) ÖM rendelet alapján lehetőség van arra, hogy a Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás pályázatot nyújtson be közoktatási intézmény infrastruktúra fejlesztésére. Ez évben a pályázati kiírás szerint társulás esetén egy óvodára vagy egy iskolára lehet pályázatot benyújtani. A nagysápi önkormányzat jelezte, hogy szeretné a nagysápi óvoda infrastruktúra fejlesztésére kihasználni ezt a pályázati lehetőséget. A pályázathoz szükséges önerőt a Társuláson keresztül biztosítják. Ismerteti a határozati javaslatot és kéri annak elfogadását. A képviselő-testület egyhangú 5 "igen" szavazattal meghozta a következő határozatot: 10/2010.(II.1.) Ökt. határozat Közoktatási intézmények infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó pályázat benyújtásáról Epöl Község Önkormányzatának (GESZTOR) Képviselő-testülete a Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács 4/2010.(I.28. ) TT határozata alapján pályázatot nyújt be a bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztéséhez, valamint közösségi buszok beszerzéséhez kapcsolódó, központosított előirányzatból származó támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 1/2010.(I.19.) ÖM rendelet alapján a Magyar Államkincstár Közép-Dunántúli Regionális Igazgatóságához a közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztésére. A pályázat célja: a közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése A fejlesztés megvalósulási helye: 1.) Kistérségi Közös Fenntartású Napközi Otthonos Óvoda Tagintézménye: Napsugár Óvoda Nagysáp, Köztársaság tér 35. A fejlesztés forrásösszetétele: adatok Ft-ban Intézmény Megnevezés Összeg Kistérségi Közös Fenntartású saját forrás (önerő) 2.188.840 Napközi Otthonos Óvoda támogatási igény: 8.755.359 Tagintézménye: Összesen: 10.944.199 Napsugár Óvoda Nagysáp A képviselő-testület a saját forrás összegét e határozat alapján a 2010. évi költségvetésében biztosítja. Felhatalmazza a polgármestert a pályázat benyújtására. Határidő: a pályázat benyújtására: 2010. február 15. Felelős: képviselő-testület és polgármester Mivel több tárgy, bejelentés nem volt, így Muszela Imre polgármester az ülést bezárta. K.m.f. Muszela Imre Mike Hajnalka polgármester jegyző |



![Vadvirágtábor [www.vadviragtabor.epol.hu]](http://www.vadviragtabor.epol.hu/link/vvtabor.jpg)
